Terhesen rosszul reagálok Micikére

Van egy tüneményes szürke-fekete cirmos cicánk, Micike, aki az életem része, és akit imádok. Azonban mióta teherbe estem, egyszerűen nem bírom elviselni – émelygek a szagától, és folyton tüsszögnöm kell, ha a közelembe kerül. Nagyon rossz érzés, hogy nem tudok jó gazdija lenni, de Micike, a saját, és a fejlődő gyermekünk egészsége érdekében úgy láttuk jónak, ha ideiglenesen a szüleimnél helyezzük el, ezért tegnap búcsút vettem a cicámtól.

Amitől azonban nem vettem búcsút, azok a mindenféle terhes vitaminok: az orvosom ugyanis a lelkemre kötötte, hogy minden körülmények között szedjem őket. Igen ám, csak hogy a sok táplálék kiegészítő a családi kasszánkat is megterheli, ezért nagyon örültem annak, amikor rábukkantam a Femibion 400 akcióra – úgy éreztem, ezt nekem találták ki! A 60 napra elegendő tabletta több, mint tízezer forintunkba került, az akciónak köszönhetően azonban alig több, mint nyolcezer forintért hozzájuthatunk, így majdnem ezer forintot spórolunk a vásárláskor!

Az orvosom nagyon dicséri a Femibiont, így mi is ennek az étrend kiegészítőnek a beszerzése mellett döntöttünk. A doki állítása szerint mindent tartalmaz, amire egy kismamának szüksége lehet: folsavat, metafolint, jódot, vitaminokat és halolajat is. Utóbbira például a terhességem előtt egyáltalán nem gondoltam volna, hogy nagy szükségem lesz, de lám, mi mindenre megtanít a várandósság! Használjátok ki a Femibion 400 akciót és szerezzetek be ti is minél több dobozzal – banális összegnek tűnik, de higgyétek el, minden egyes megspórolt ezer forintnak fogtok helyet találni, ha megérkezik a csöppség!

Femibion 400 akció
A doki állítása szerint mindent tartalmaz, amire egy kismamának szüksége lehet: folsavat, metafolint, jódot, vitaminokat és halolajat is.