Az állatok közelsége, a kényelem távolsága?

Az állatmentés- és gondozás olykor nagyobb kihívások elé állítja az embert, mint amire akkor számított, amikor megálmodta, hogy ezzel fog foglalkozni. Egy percig sem gondoltam persze, hogy megmaradhatok városi embernek. Mi több, már alig vártam, hogy ne legyek az, de ilyen területen az ember azt sem válogathatja meg mindig, hogy hová, és milyen helyre kell költöznie, hogy közel lehessen a “munkájához”. Először az állandó internet-elérést kellett biztosítanom nehézkesen ott, ahová költözködnöm kellett, de nem, hogy klíma, még fűtés sincs a jelenlegi otthonomban. Ami márpedig lassan gondokat okozhat.

Ezért aztán megoldást kellett találnom mielőbb a téliesítésre, főként a fűtésre, de a másik “hivatásom” közbeszólt. Akkor kellett elutaznom fotózni egy hosszabb szafarira, amikor már, onnan visszaérve félő volt, hogy nem lesz elég időm ezeket a problémákat orvosolni. Olyan kereskedőt kerestem hát, amellyel online is el lehet kezdeni az adás-vételi folyamatot, mert az utazásom során máris fel akartam venni velük a kapcsolatot. Főleg azért, hogy mire hazaérek, legyen is időpontunk, amikor tudunk találkozni, hisz nem bővelkedem az időben. A Klímaglobál Kft – Klíma és hőszivattyú értékesítés és telepítés profiktól! volt a legjobbnak látszó lehetőség erre. Legalábbis a speciálisnál is speciálisabb szempontjaim alapján ők feleltek meg egyedül ezeknek a paramétereknek, a környéken. Én ugyanis az osztrák-magyar határhoz közel mozgok főként, ők pedig mosonmagyaróváriak, bár nem akadály nekik messzebbre sem “kitelepülni”, ha munkáról van szó.

Minden infó elérhető volt róluk a Google-ön, ugyanitt linkelve volt a Facebook-oldaluk, és a weboldaluk is, ami több, mint alapos. Sőt, itt fel is tudtam velük könnyen venni, azon keresztül a kapcsolatot. Ahogy írtam: először nem telefonon, hanem on-line szerettem volna ezt. Mivel megadható a mail címem az oldalon, el is kezdtük a közös gondolkodást arról, hogy miként oldjuk meg a problémámat. Én először csak a lakrészem lekerítésében gondolkodtam, amit klímával szerettem volna fűteni, de ők hőszivattyú telepítésével is foglalkoznak. Ez persze kissé bonyolultabb technológia, amihez a helyszín és a ház felmérését kérték, de hagytam esélyt ennek a lehetőségnek is. Majd megmondják, lerí róluk, hogy értik a dolgukat. Mindössze két olyan napom volt, amikor egyáltalán nem volt internet-elérésem. Hogy addig is tájékozódhassak esténként, mi is az a hőszivattyú például, és, hogy milyen klímák léteznek, az oldalukról ctrl+c/ctrl+v-vel minden szöveges tartalmat lementettem ezekről a dolgokról. Adtak nekem bőven olvasnivalót. Ha valaki nem kérdezgetni akar, vagy teljesen rábízni magát a szakemberekre, a oldaluk segít mindennek a megértésében. Alapos és kimerítő leírásokkal: Klíma és hőszivattyú értékesítés és telepítés profiktól!

Klíma és hőszivattyú értékesítés és telepítés profiktól!

Közben azon is el kellett gondolkodnom sajnos (ez már egy régebbi probléma), hogy a közös nyári helyiséget, ahol az elmúlt napokat, heteket töltöttük a kollégákkal, a tanyához közel, épp ellentétesen a lakóhelyem problémáival, éppen klimatizálni, mármint hűteni kellene. Mert ott, nyáron a forróság az elviselhetetlen. Ha már volt egy ilyen jó kontaktom, mint a klimaglobal.eu, elküldtem azt a főnökömnek is. Mint a szlogenjük is mutatja: “Klíma és hőszivattyú értékesítés és telepítés profiktól!”, tehát a klímákat illetően is el tudtam, tudtunk azóta merülni az leírásaik közt. Így az sem kizárt, hogy egynél több feladatot is kapnak tőlünk, ha ők is úgy látják, hogy minden kivitelezhető, de első a téliesítés! Klímával, vagy hőszivattyúval, de a fűtés-gond le lesz tudva még idén ősszel nálam, szerencsére!