Állatkerti látogatás világított rá a szembetegségre

Egy gyerekkori barátnőmmel megbeszéltük, hogy találkozunk és a kicsiket elvisszük az állatkertbe. Persze hatalmas volt az öröm, mert a nyári szünet még csak nemrég kezdődött és a gyerekek már alig várták, hogy menjünk valahova. Az állatkert hatalmas volt és rengeteget sétáltunk. Mi felnőttek már teljesen kimerültünk, a kicsikben viszont még rengeteg energia volt.

Végül találtunk egy alkalmas helyet, ahol a gyerekek tudtak játszani és mi négyszemközt beszélhettünk nyugodtan. Sokszor van úgy, hogy hónapokig nem kommunikálunk, viszont mikor ismét, akkor onnan folytatjuk, ahonnan abbahagytuk. Mikor lehetőségünk volt egy kicsit beszélgetni, persze rögtön kikérdeztem mindenről és ő is ezt tette.

Persze azt is elmondta, hogy aggódik értem, mert sötét karikák vannak a szemem alatt és ez komoly betegségre is utalhat. Nagyon meglepődtem viszont meghallgattam. Küldött egy weboldalt, ahol le vannak írva azok az okok, amik a szem körüli sötét karikák kiváltó okait írja le, melyek akár betegségek is lehetnek.

A szem alatti sötét karikáknak persze több ártalmatlan oka lehet, melyek genetikai eredetűek vagy egy rossz szokás miatt alakultak ki. Ezek kevésbé aggasztó tényezők viszont ezek a karikák szem betegségek jelei is lehetnek.

Milyen betegségekre utalhat

Amikor az oxigén mennyisége lecsökken a vérben, akkor vérszegénység lép fel és ennek egyik jele lehet a lila szemem a szem körül. A hemoglobin szint megnövekszik a vérben, ha elegendő vasat fogyasztunk és ez által a karikák megszűnnek vagyis újra test színűek lesznek. Ez a probléma egyszerűek kiküszöbölhető megfelelő étrenddel. Nagyon fontos, hogy elegendő C vitamint juttassunk be a szervezetbe, amely segíteni fog a vas felszívódásában.

Több féle szem betegségek állhatnak a sötét szemek hátterében. Egy allergia folyamán a szervezet a hisztamin felszabadulás során az erek kitágulnak a szervezetben és ezáltal a szem körüli vérerek is. Mivel a szem alatti rész nagyon vékony, ezért ez szemmel látható. Pajzsmirigy alulműködés esetén vérszegénység léphet fel, mely szintén azonnal meglátszik a szemek alatt. A sötét karikák gyógyszerek mellékhatásai vagy hormonális problémákból adódóan is fakadhat.

Kinél jelentkezhetnek a szem betegségek

A karikás szemek már csecsemőkorban megjelenhetnek. Sokszor emiatt nem kell aggódni viszont mindig gyanúra ad okot, mikor a szem környéke lilás árnyalatú. Ez utalhat allergiás tünetekre vagy akár légúti megbetegedésekre is hiszen ilyenkor gyulladás van a szervezetben és a vérerek is megduzzadnak.

Viszont ha már felnőtt korban alakulnak ki ezek a szem betegségek, akkor arra is gondolhatunk, hogy ezek esetleg lelki eredetűek. Idegesség, stressz vagy akár egy érzés elnyomása is okozhat feszültséget a szervezetben, mely akár depresszióval is járhat. Ezért ha azt tapasztaljuk, hogy ilyen problémával küzdünk, mindenképpen érdemes utánajárni.

Persze van olyan megoldás, ami percek alatt csökkentheti a szem alatti sötét karikákat, ilyen a InstanTENSE Plus emelő hatású szérum. Persze ha komoly betegségről van szó, akkor fontos utánajárni a dolgoknak, viszont ennek a remek szérumnak a segítségével mosolygósan nézhetünk a tükörbe, ami segít a lelki eredetű problémák kezelésében.

Úgy döntöttem, hogy a barátnőm tanácsára kivizsgáltatom magam viszont a szérumot mindenképpen használni fogom, mert szemráncok ellen is remekül működik.

Néhány hónap múlva ismét találkoztam barátnőmmel és örömmel tapasztalta, hogy sokkal jobban nézek ki. Szerencsére a szem betegségek közül csak egy kis vas hiányt állapítottak meg, amit helyes étkezéssel gyorsan a helyére billentettem.