Idén is eljött az állatkerti nap

Anya egy értelmi fogyatékosokat támogató szervezetnél dolgozik. Ő kifejezetten nem a sérültekkel foglalkozik, hanem a budapesti, központi irodában irodavezető. Ez azért sok feladatkört lefed, többek közt a rendezvények megszervezését. Mivel Magyarországon kiemelt figyelmet elég nehéz szerezni, pedig szükség lenne rá, így sok rendezvényen próbálnak részt venni, és annál többet szervezni. Sokszor volt, hogy elmentem én is, hogy segítsek a helyszínen, akár pakolni, akár a regisztrációs pultnál. Volt már a Parlamentben, a Nemzeti Múzeumban is rendezvényük. De a kedvencem mégis az állatkerti nap. Minden nyár utolsó heteiben kerül megszervezésre ez a nap, amikor az ország minden tájáról érkeznek sérültek és a segítőik, hogy megismerhessék egymást, és jó társaságban, remek programokkal tölthessék ezt a napot. Ez a nap ilyenkor csak az övék a budapesti állatkertben. Sok magyar zenész jón el, jótékonyságból adnak koncertet, és mindenki próbálja hozzátenni azt, amit tud.

Idén is nagyon jól telt ez a nap, nekem pedig volt szerencsém megismerni egy érdekes embert. Az egyik koncert közben elegyedtem szóba egy nálam idősebb úrral, aki az állatkert egyik dolgozója volt. Beszélgettünk sokat a rendezvényről is, mesélt sokat az állatkertről, és annak a fejlődéséről. Károlynak hívták egyébként ezt az urat. Károly elmesélte, hogy az otthonában már egy éve, hogy napelem rendszerrel oldja meg az áramellátást és a meleget is télen. Ő még a napelemprojekt.hu oldal segítségével szedte össze a fontos információkat, aminek köszönhetően átlátta az összefüggéseket, hisz nem árt érteni is, hogy üzemel egy ilyen rendszer. Az ő segítségükkel készült el nála ez a napelem rendszer. Ezen felbuzdulva, jött neki az ötlet, hogy akár az állatkertben is lehetne napelem park. A napelem park ára az, ami a leginkább kényes része ennek a dolognak. Már tervezi, hogy felvezeti ezt az ötletet a főnökének, hiszen úgy igazán hitelessé válna az, hogy az ott dolgozó emberek óvják a flórát is, nem csak a faunát, mivel a kettő mindig is kéz a kézben jártak.

Szerintem nagyon jó ötlet lenne, hiszen az állatkert mindig volt, van és lesz is. Éppen ezért megérné kivárni a megtérülési időt. Károly elmondta, hogy a nála lévő napelem park ára nem mérvadó itt, hiszen ez sokkal nagyobb napelem park lenne, ha tényleg az egész állatkertet el kell látnia a napelemeknek. Nagyon jó érzés volt hallani, hogy Károly ilyen lelkesedéssel beszélt a napelem témájáról, mert tényleg éreztem, hogy neki ez több, mint egy szimpla állás. Mindig is ott dolgozott, és mindig erején felül teljesített, és próbálta a legtöbbet adni az állatkertnek. Sokat kellett tájékozódnia, mire a saját otthonát napelem rendszerrel látta el. A napelemprojekt.hu kiváló forrás ahhoz, hogy egy laikus ember megismerhesse a napelem rendszer működését.

Károly számára a saját napelem rendszere teljesen új életet hozott. Sokat mesélt arról, hogy mennyivel jobb érzés a számára az, hogy megújuló energiaforrást használ. Természetesen Károly számára az is nagyon fontos volt, hogy hosszabb távon csökkenthesse a közüzemi számlák mennyiségét. Gyakorlatilag így a vízműveken kívül nem kell mást fizetni, hisz így az áram, gáz (fűtés) is megoldottá vált. A napelem park árát nem kérdeztem Károlytól, de mondta, hogy érdemes minden támogatást megvizsgálni, ami a napelem park árát optimalizálni tudja, hiszen nem kis kiadás ez. Az állatkertnél azért lenne fontos Károly szerint a napelem park létrehozása, mivel ott különösen sok fogyasztó van, így igazán megérné az, ha az egészet napelem rendszerrel tudnák kiváltani. A napelemprojekt.hu weboldal külön kitér arra, hogy nagyobb cégeknek és vállalatoknak mennyire kifizetődő tud lenni az, ha átváltanak napelem rendszerre. Szerintem ez mindenki számára világos kéne, hogy legyen. A problémát inkább abban látom, hogy sok embernek, cégvezetőnek ez eszébe se jut. Hiába lenne anyagi keret, hiába lenne könnyen felszerelhető az iroda tetejére a napelem rendszer, vagy éppen egy földön lévő napelem park, mégse vágnak bele. Egyszerűen nem gondolnak rá, pedig nem sokat tennének azért, hogy megóvhassák a környezetet. Pont egy ilyen nagyobb cégnél, ahol sok a fogyasztó, lenne igazán jelentősége annak, hogy napelem parkot telepíttessen. A napelem park ára könnyen csökkenthető, ha tudjuk azt, hogy milyen támogatásokat tudunk igénybe venni. Nem csak magánszemélyek részére kínálnak állami támogatást, hanem cégeknek is.

Miután Károly száját többször elhagyta a „napelemprojekt.hu” weboldal neve, eszembe is jutott, hogy egy munkatársam is mesélt már róluk, mert ők építették ki nála is a napelem parkot. Ekkor ugrott be, hogy ugyanarról a cégről beszél Károly is, mint a munkatársam, Feri. Feri és párja, Judit tavaly döntöttek úgy, hogy most már megvan rá az anyagi háttér, ezért belevágnak a napelem rendszerbe. Némi hitelt is fel kellett venniük, de úgy voltak vele, hogy erre nem sajnálják felvenni a hitelt, hiszen nagyon jó helyre megy majd a pénzük. Ezen kívül nem szerettek volna örökre benne maradni abban a körforgásban, hogy fizetik a sok közüzemi számlát, így előbbre kerül a napelem rendszer témája. Károly valamivel kitartóbb volt, mert ő saját maga gyűjtötte össze a napelem rendszerre való pénzt. Sikerült pályáznia is támogatásra, így nem is 100%-ban kellett kifizetnie. Az állam igyekszik Károly szerint támogatni mindazon cégeket és magánszemélyeket, akik szívesen használnának napelemeket a fűtés biztosítására, és az áramellátás „fedezésére”. Ha kellően beleássa magát az ember a napelem park áraiba, akkor mindenképpen találkozni fog az interneten a támogatások részleteivel is.

Őszintén remélem, hogy lesz valami ebből az ötletből. Károly szerintem nagyon szívesen vállalná el azt a szerepet, hogy összegyűjti az állatkert számára fontos információkat arról, hogy miként lehetne a legkedvezőbb áron, de mégis a legjobb minőségben kivitelezni ezt a különleges fotovoltaikus rendszert. Remélem, hogy jövőre, amikor újra jövünk az állatkertbe, akkor már napelem rendszer fogja biztosítani mind az áramot, mind a fűtést. Ez valószínűleg óriásit dobna az állatkert imidzsén, hiszen ezzel mindenki számára hatalmasat nőne a szemében. Egyelőre kicsit korszerűtlen, ezért különösen ráférne az, ha modernizálnák, például napelem park telepítésével.