Segíteni mindig jó!

Egy állatkertben dolgozom, karbantartóként. Alapvetően nagyon szeretem a munkámat: változatos, érdekes, emellett pedig nagyon jó hangulatú környezetben dolgozhatok, hiszen rengeteg jókedvű gyerek, család, és hát persze sok-sok egzotikus állat között tölthetem mindennapjaimat. Sosem felejtem el például azt a napot, amikor én vidítottam fel egy ötéves kissrácot, akit túlságosan is megijesztettek a tigrisek. Szegény anyukája már mindent megpróbált, hogy kicsit jobb kedvre derítse a síró kisfiút, de látszott, hogy nem járt sikerrel. Végül odamentem hozzá, és megkérdeztem, van-e kedve segíteni nekem a munkában. Kiderült, hogy a fiút nagyon is érdekli a kétkezi munka, így megmutattam neki, mi minden feladatot kell elvégeznem az állatkertben egy átlagos napon, milyen eszközeim, szerszámaim vannak erre, sőt, a végén még egy rögtönzött bábelőadást is játszottunk a csavarhúzóval, a fúróval, és a többi eszközzel. A kisfiú önfeledten kacagott, anyukája pedig a sírásig meghatódott, milyen jól összebarátkoztunk mi ketten. Fantasztikus élmény volt nekem is 🙂 Mindent összevetve tehát, azt érzem, megfogtam az Isten lábát ezzel az állással, még akkor is, ha nemrég egy olyan feladattal szembesültem, amire korábban nem számítottam volna.

A majomházban ugyanis elrepedt az egyik rács. Hogy a kissé hiperaktív csimpánzok, vagy valamiféle környezeti rendellenesség okozta ezt, azt sajnos nem tudom megállapítani, abban azonban egységes volt a vezetőség véleménye, hogy azonnal meg kell javítani, mert a kíváncsi majmok tovább tágíthatják a lyukat, rombolhatják a rácsot, ez pedig mind a rács, mind a majmok védelme érdekében nem egy megengedhető opció. Gyorsan kellett cselekednem tehát. Felkaptam a hegesztőszemüvegemet, a hegesztőpálcát, és mindent ami még kellhet, azonban ekkor tudatosult bennem a sajnálatos tény, hogy bizony az argon palack teljesen üres. Aki nem tudná, annak elmondom, hogy az argon védőgázként szolgál a hegesztés során, így nélkülözhetetlen gáz ebben a folyamatban. Igen ám, de honnan szerzek a leghamarabb, leggyorsabban argon palackot? Kétségbeesetten kutattam fel az internetet, megoldást keresve, és mikor a Gázpalackfutár oldalára kattintottam, azonnal tudtam, hogy megtaláltam a legjobb megoldást. Csak kérek egy visszahívást, és már telefonon meg is tudom beszélni velük, milyen típusú és mekkora mennyiségű gázt szeretnék rendelni. A kiszállítás gyors és problémamentes volt, a kollégák segítőkészek, úgyhogy a telefonhívás után két órával már a friss, új argonos palack segítségével tudtam hegeszteni a majmok kerítésének rácsát. És bár a vezetőség is nagyon megdicsért, bevallom őszintén, az én legnagyobb jutalmam mégis csak az volt, amikor újra láthattam, hogy a látogatók milyen hatalmas örömöt is lelnek mókás majom barátaink megfigyelésében 🙂 Egy kicsit gyönyörködtem aznapi munkám gyümölcsében, majd fütyörészve ballagtam tovább, újabb izgalmas kihívásokat megoldani szeretett állatkertem akciódús életében.