Ha elsőre nem gondolnád, akkor is kiderülhet, hogy jó, ha van nyomtatód

Már rég kaptam ajándékba a nyomtatónkat édesapámtól. Körülbelül kéthetente használom, kinyomtatók néha egy-két számlát vagy receptet, de soha nem gondoltam, hogy ennyire aktívan szükségem lesz rá, mint amennyire most használom.

Múlt héten voltunk az állatkertben a fiaimmal. Ikrek, négy évesek. Eddig is szerettek az állatokról tanulni, van több ilyen könyvük is, de most igazán belemerültek a témába. Folyton eljátsszák, hogy valamilyen állatok, állatos képeket kérnek tőlem, valamint kifestősöket. Honnan is varázsoltam volna elő nekik ennyi mindent? Természetesen az internetről. A kifestősökkel még nem is lett volna gond, hiszen az fekete vonalakból áll, de a színes képek nem akartak jól sikerülni. Pedig közösen kitaláltuk, hogy akárhányszor segít nekem valaki valamit a házban vagy az udvaron, az választhat egy állatot, amit kinyomtatok neki.

Felhívtam édesapámat, és mondtam, hogy gond van a nyomtatóval. Mint kiderült, kétszeresen sincs gond. Először is azokba a patronokba, amiket a nyomtatóval árulnak a boltokban (nekem a színes még ilyen volt, mert az nem használtam) nagyon kevés tinta van, igazából csak arra jó, hogy kipróbálja az ember a nyomtatót. Másodszor pedig, ha van is benne, mivel nagyon rég nem volt használva, ezért valószínűleg beleszáradt. Azonnal lépnek kellett valamit, és szerezni HP tintapatront, mégpedig színeset. Alap, hogy elsőként azt a weboldalt kerestem fel, ahonnan már rendeltem magamnak egyszer fekete partont. Rákerestem a HP márkájú nyomtatókra a weblapon, kikerestem a mi nyomtatónkat és már ott is volt a teljes választék. Kiválasztottam egy eredeti, HP márkájú és nem után gyártott színes patront (után gyártottakat is árulnak) és már majdnem megvettem, amikor észre vettem a menüsor feletti feliratot, miszerint a mennyiségi kedvezmény akkor is érvényes, ha különféle termékeket vásárol az ember. Ezzel eddig nem foglalkoztam, hiszen anno csak egy feketére volt szükségem, de most hirtelen eszembe jutott, hogy lehet nem lenne rossz venni egy feketét is, hiszen az is régi, és akkor most egy csapásra le tudom mindkettőt. Úgyhogy beraktam a kosárba és azonnal mindkét terméknek, a színesnek, ami már a kosaramban volt és a fekete patronnak is olcsóbb lett az ára. Figyeltem, hogy mér három termék esetén is működik az akció, úgyhogy keresgéltem még az oldalon egy keveset és végül vettem papírt is, mégpedig pólóra vasalható, HP márkájú papírt, amit tintasugaras nyomtatóval lehet használni. Eldöntöttem, hogy meglepem a fiúkat, hogy felrakhatunk egy-egy állatot valamelyik pólójukra. Kicsit kézműveskedünk, lefoglalom őket és még örülni is fognak. Büszke voltam az ötletemre, ráadásul mivel három termékem volt, így mindhármat olcsóbban kaptam meg, mintha külön vettem volna. A kis állatok nyomtatása pedig azóta is nagyon jól működik, mindenben segíteni akarnak a fiúk!