Szegélyvágó, a kiskutyám rejtekének legnagyobb ellensége

Legdrágább kiskutyám, Bojler (igen, képzeljetek el egy bojlert testet 4 apró lábbal, ő az) kedvenc búvóhelye a szomszéddal határos kerítés mentén van, egy kellemes, fáktól árnyékos helyen. Azért imádja annyira ezt a pontot, mert itt csak szegélyvágóval lehet lenyírni a füvet, vagy persze kézzel, viszont az első eszköz nem áll rendelkezésünkre, a másodikhoz meg érhető módon kicsit lusták vagyunk. Ez pedig azt eredményezi, hogy itt mindig jó puha és hűvös feküdni, amit a kutyusok imádnak. Aki esetleg nem tudná mi is az a szegélyvágó, ajánlom figyelmébe azt a Family Guy epizódot, amikor Peter Griffinnek van egy olyan érzése, hogy otthon bekapcsolva hagyta a szegélyvágót… érdemes megnézni, szórakoztató és egyben tanulságos is.

Szegélyvágó vonalon viszont már gondolkodok egy ideje, hogy meglepem apukámat, bár lehet, hogy annak jobban örülne, ha néha kézzel levágnám helyette ezt a részt is, de ez sajnos nem fog megtörténni. Éppen ezért megnéztem, mi található a BestMarkt kínálatában és csupa szimpatikus találatra leltem. Például már nagyjából 20 ezer forint magasságától lehet kapni olyan Black & Decker eszközöket, amiknek önmagában már a nevük is garancia arra, hogy jól fognak működni és megbízhatók lesznek. Persze a határ ebben az esetben is a csillagos ég, mint általában minden elektronikai termék esetében…

A vízválasztó talán az, vagy inkább úgy mondom, hogy a szintlépést az jelenti a szegélyvágóknál, hogy milyen energiaforrással működnek. Egy akkumulátoros, vagy direktben elektromos árammal működő (nemes vidéki dialektusomban: “bedugós”) eszköz nem fog tudni olyan teljesítményt produkálni, mint egy benzines. Ezzel szemben az benzinmotoros kivitelek drágábbak és jóval nehezebbek lesznek, tehát hosszútávon nehezebb lesz velük dolgozni – ami a fizikai megterhelést illeti. Ugyanakkor ha nem 1-2 szezonra vesszük a gépet, érdemes mégis ebbe a kategóriába fektetni, legalábbis az okosok ezt írják, mivel az akkus készülékek hamarabb elfáradnak, elvesztik a korábbi teljesítményüket, ahogy megy bennük tönkre az energiaforrás. A benzinmotoros kiviteleket sokszor inkább már a fűkasza kategóriába sorolják, azonban ha abból a szempontból vizsgáljuk az eszközöket, hogy melyiket mire tudjuk használni, akkor nyugodtan tekinthetők egy hosszabb életciklussal bíró szegélyvágóknak is.

Választottam is egy szimpatikusat a BestMarkton, remélem a jövő héten már oda is adhatom édesapámnak és minden úgy fog vele működni, ahogyan elterveztem. Még ha a kutya nem is fog neki örülni, legalább már ilyen eszközünk is lesz otthon és a kert ezzel is csak épülni és szépülni fog, ha apukámon múlik.