Egy állatkerti kiruccanás alkalmával mindent megtudtam az energetikai tanúsítványról

Hónapok szerveztük a kirándulást a gyerekekkel, míg végre összejött. A legjobb barátnőm, Sári ikrei nagyon jól kijönnek az én srácaimmal, ezért ilyenkor mi is nyugodtan tudunk beszélgetni.

Minden gyereknek megvan a maga kedvence, ahol órákig is képes lenne ácsorogni, de a másik három gyerek közös erővel tovább rángatja. Szerencsére, az elefántokat mindannyian szeretik, így zavartalanul gyönyörködhetek a kedvenc állatomban legalább negyed óráig.

Közben persze Sárival átbeszéltük, hogy kivel mi van. Éppen nagy költözésekben vagyunk, és napokban jöttünk rá, hogy sehol nem találjuk az energetikai tanúsítvány papírját, ezért újat kéne igényelnünk, de azt se tudom, hogy kezdjünk hozzá, annyi más egyéb van.

Legnagyobb örömömre és meglepetésemre Sári rögtön megnyugtatott, hogy ezen egy percig se fájjon a fejünk. Nemrég a bátyja és a családja ugyanebben a cipőben járt, és találtam egy szuper céget, ami a felmérés után 24 órán belül elkészítette a szükséges nyomtatványt.

Ez nagyon jól hangzott, de aztán leesett, hogy biztos felárat kérnek az ilyen gyorsaságért. Sári azonban csak rázta a fejét: ez az alap tempójuk! Sőt, ha ennél gyorsabb ügyintézésre van szükség, akkor arra is van lehetőség, hogy a félmérést követően 12 órán belül elküldik sms-ben a nyomtatvány azonosító számát, ami alapján az ügyvéd már ki tudja állítani az adásvételi szerződést.

Sári gyorsan meg is mutatta a cég weboldalát, ami majd segít nekünk az energetikai tanúsítvány minél hamarabbi megszerzésében – aztán persze vezetett a könyökömnél fogva, mert azonnal rányomtam a megrendelés menüpontra és elkezdtem kitölteni az adataimat.

Itt első körben csupán a nevemre, az elérhetőségemre volt szükség, és a ház pontos címére: irányítószám, házszámmal, mindennel együtt. A tanúsítás menete pont alatt megtudtam, hogy az adataimat ilyenkor azonnal továbbítják a területi illetékes mérnöknek (ugyanis az egész ország területén vállalják a felmérést), ő veszi majd fel velem a kapcsolatot, és egyeztetjük a helyszíni felmérés időpontját.

A honlapon rengeteg infó volt, amit gyorsan át is tudtam futni, mivel Sári terelgetett, hogy olvasás közben ne menjek neki az állatkertben sétáló embereknek.

A kiállított dokumentumot lehetőségem van elektronikus formában igényelni, illetve papíralapon is, postával, mely mehet munkahelyre is akár – és szintén nem feláras, akárcsak a gyorsaság.

Ezen felül, mivel egy ilyen tanúsítvány átlagos esetben, amennyiben nem történik az ingatlanon olyan módosítás, ami jelentősen befolyásolná az energetikai besorolását, 10 évig érvényes – a cég elektronikus formában meg is őrzi nekünk 10 évig, és amennyiben elveszítenénk a dokumentumot, újra a rendelkezésünkre tudják bocsátani.

Azt is megtudtam, hogy a doksival amúgy semmi dolgom, csak a számát fel kell vezetni ugye az adásvételi szerződésre, aztán annak az aláírásakor az ügyvéd jelenlétében átadni a új tulajnak – ez ugyanis a mindig az aktuális tulajdonost illeti.

Még az állatkertben voltunk, amikor hívott a területileg hozzánk beosztott mérnök, hogy mikor tudnánk elintézni a helyszíni felmérést az energetikai tanúsítvány kiállításához. Miután megbeszéltük az időpontot, kedvesen felhívta rá a figyelmem, hogy szüksége lesz egy dokumentumra, ami igazolja a helyrajzi számot (például tulajdoni lap), valamint, ha van esetleg bármilyen építészeti dokumentum az épületről, metszet, alaprajz, tervrajz, azokat is készítsem elő a személyes találkozóra.

Alig mertem elhinni, hogy ez az egész ilyen simán és egyszerűen megy majd.

Annyira hálás voltam Sárinak, hogy meghívtam egy bazi nagy fagyira mindenkit az állatkertben.