Állatkerti séta

Nagy élvezet volt a gyerekeknek a nyár folyamán, amikor az állatkertben jártunk. Azt hiszem, az ember legyen akárhány éves is, itt mindenki jól érzi magát.

Korosztályok

Persze a legkisebbek a legizgatottabbak, ami azt illeti. Nálunk is így volt. chimpanzee-978809_640Mikor nyáron az állatkertbe mentünk, a gyerekek nagyon izgatottak voltak. Egész úton azt hallgattuk, hogy mikor érünk már oda, és hogy milyen hosszú még az út…folyton türelmetlenek voltak. Mindegy, hogy hány évesek, mindenkinek egyformán tetszett. De sok helyes párt is láttam menet közben, akik szintén azért jöttek, hogy megnézzék az állatokat. Voltak fiatal párok, családosok, de voltak nyugdíjasok is, kettesben, vagy unokával.

Az állatok

Mindenkinek megvan a kedvence. Niki lányom a vízilóért van oda, Hanna pedig a zsiráfért. Minden állatot megnéztünk, de erre voltak a leginkább kíváncsiak. Szerencsés időszakban mentünk pont, mert nem volt meleg nagyon, így az állatok nem bújtak el hűsölni. Igaz így is volt olyan állat, aki annyira nem volt aktív, de nagyon jól éreztük magunkat.

Emlékszem, az első amit a gyerekek mondtak, hogy milyen büdös van itt. Miután jót nevettünk rajtuk elmagyaráztuk nekik, hogy sok állat lakik itt egy helyen, akiket ki kell takarítani rendszeresen, mert ő nem mennek innen el, így a dolgukat is itt végzik el. Persze egy idő után már észre sem vették a szagokat.

Nagyon örülök, hogy eljutottunk újra, hosszú idő után az állatkertbe. Ha nem is minden évben, mert arra nem biztos, hogy lesz lehetőség, de kétévente szeretnék elmenni.