Kislányom mindig is nagy állatszerető volt: egészen kicsi korában minden egyes alkalommal, amikor elmentünk egy állatkereskedés előtt, beráncigált engem, és órákig kellett néznem vele az akváriumon keresztül a teknősöket vagy a pókok garmadát. Ahogyan idősebb lett, úgy kezdte el mind jobban érdekelni az állatvilág, egy nyáron kitalálta, hogy megkérdezi a kerületi állatorvost, zavarná-e, ha gyakornokoskodna mellette. Minden gusztustalan feladatot magára vállalt, törölgette a műtét során kifolydogáló vért, az állatok nyálát, összesöprögetett, minden olyan munkában részt vett, amely szükséges volt a fejlődéséhez, még a négyórás szemműtéteket is végigállta, megjegyzett mindent, a legvégén pedig kérdezett, ha volt valami számára érthetetlen.

Kislányom újonnan szerzett szenvedélye a főzés volt: a kettő természetesen nem maradhatott összekapcsolás nélkül, Liza megvásárolt minden olyan állatos sütiformát, ami hiányzott a gyűjteményéből, sőt, még a gyufából is csak és kizárólag kaméleonosat vagy madárkákkal díszítettet volt hajlandó használni. A legelvetemültebb konyhabútor ötletek, amikkel előállt, csak ezek után következtek…

Kitalálta, hogy ő bizony állatos konyhabútort akar, mert azt olvasta egy weboldalon, hogy a konyha a ház lelke és mozgatója kell legyen, és ő bizony állatos lelket akart otthonra. Azt mondta, azt szeretné, ha a konyhája (ami igazából az én konyhám persze) teljesen belátható képet írna le róla, arról, aki napi rendszerességgel használja. A konyhabutorom.hu oldalán pedig azt írták, hogy ez rendkívül fontos, meg az is, hogy jól érezze magát ezen a helyen, hiszen aligha építteti át, újítja fel a konyháját az ember… Liza kijelentette, hogy ennek most jött el az ideje, ez nem halasztható tovább.

Kicsit aggódtam, de elmentem azért vásárolni vele néhány konyhai kiegészítőt. A konyhabútor ötletek alapján, amiket az orrom alá dörgölt, egy kissé ízléstelen és zsúfolt teret kaptunk volna konyha helyett, szóval megbeszéltünk néhány fontos szempontot is, amelyek nagy szerepet játszhatnak a válogatás során. Például azt is, hogy jó lenne, ha a színek passzolnának egymáshoz, ha nem lennének kifejezetten ronda párosítások. Meg persze az árak tekintetében is vissza kellett fognia magát. Azt beszéltük meg, hogy inkább kiegészítőket vásárolunk, a bútorokkal jobb lenne, ha spórolnánk, azért az otthoniak még egészen jók.

Aztán persze akkor és ott ez nem működött: egy olyan gyönyörű új munkalapot szereztünk be, amelyen kedves macskamancsok voltak. Ezért még én is eléggé odavoltam. Vettünk még egy papagájos kukát is, néhány kedves madaras lábost is, meg egy olyan kanalat, külön neki, aminek a nyele egy zsiráfnyak volt.

Másnap Liza nagy lelkesedéssel vetette bele magát a főzésbe az új környezetben. Csinált egy nagyon menő tésztát. A paradicsomos szószba sült rákot kevert, így egészen olaszos ízt kölcsönzött a finomságnak. Azt mondta, sokkal szívesebben dolgozott új eszközeivel, és sokkal jobban érezte magát, egészen szórakoztató volt még a tészta kevergetése is egy ilyen zsiráfos nyelű csodával.

Mikor megkóstoltam a főztjén, mintha tényleg éreztem volna a különbséget… mintha az új tárgyak valóban beleoltották volna Liza lelkesedését és szeretetét az ételbe. A rákok sokkal ízesebbek voltak, a tészta vitathatatlanul tökéletesre főtt, az ő szeme pedig elképesztő szenvedélytől fűtötten fürkészte az arcomat, próbálta leolvasni róla, mit gondolok a vacsorával kapcsolatban, mennyire ízlik, megérte-e nekem befektetni az ő konyhabútor ötleteibe.

Magamhoz öleltem Lizát, büszkén megpusziltam a homlokát, megdicsértem, mennyire ügyes és tehetséges, és biztosítottam arról, hogy kivételes az olyan gyerek, aki ennyi idősen már érdeklődik leendő szakmája iránt, és még főzni is megtanult. Nevettem magamon, hát én ennyi idősen még a tűzhelyet sem tudtam bekapcsolni…

Este úgy hunytam le a szemem, hogy elégedett lehetek a nevelésemmel, a gyerekem jó úton halad a szép és felelősségteljes felnőttkor felé.